Majd 30 év – laikusból lassan amatőrré váló – családkutatás
részbeni összefoglalására tesz kísérletet családfánk megjelentetése. Célja
elsősorban a további kapcsolódások lehetővé tétele, de nem nélkülözi a munkánk
feletti büszkeség
indítékát sem.
Kialakulása vélhetően jó példa arra, hogy a kutatásban az egyre
szélesebbre nyíló távlatok szükségszerűen maguk után vonják a kutatás
rendszerének menet közbeni, alapos átalakítását, amely veszteségekkel, illetve
dupla munkával is együtt jár.
Előbb a technikai
lehetőségeket kihasználva képekkel gazdagon illusztrált
album
formátumban
készült a
családi krónika
családonként, először a
saját családunk, majd
anyáink, nagyanyáink és végül menyeink családjairól.
A szájhagyomány, az irataink és
kutatásaink összefoglalásai ezek a könyvek, a szlovákiai és magyarországi
családok kollektív munkájának eredményei, melyeknek első kötete 1993-ban született és íródik azóta
is tovább.
Később már WEB lap készítésére is alkalmas
rajzoló programot
vettünk igénybe.
Ennek a folyamatnak az eredményét mutatjuk most be az
alábbi családok
ismertetésével, melyek a Sztrányai családon keresztül egy
ősfában,
azaz az anyai ágakkal kiegészített családfában
egyesülnek.
Ezek a
saját
családjaink:
a
SZTRÁNYAY
(Dessewffy, Dubniczky, Inkey, Lengyel,
Majthényi,
Mikovinyi, Pongrácz), a
ZÁNYI,
anyáink, nagyanyáink dédanyáink családjai: a
KAJÁN
,
a
SKONDA, a
SCHREINER, a
JANCSÓ.
a
GLATZ.
menyeink családjai:
a
GEIGER, a
NEHÉZ.
a CHOVAN.
A
többi család honlapja
elérhető erről a lapról is.
A
családok
és krónikáik
folyamatosan kerülnek bemutatásra és esetenként aktualizálásra.
A
program
adta megoldásokat próbáltuk maximálisan kihasználni, hiszen
lehetőséget ad arra,
hogy:
ki-ki a
kapcsolódó
neveket ill. helyeket
könnyen megtalálja,
a családfán szereplő
személyekről összegyűjtött
információkat
és képeket
megismerje,
minden esetben
megtalálja a
forrásainkat
is,
nemcsak teljes családfákat hanem
esetenként
családfa töredékeket is
megismerjen és esetleg
kapcsolódjon
feldolgozásunkhoz,
az
anyai családfákat is hozzákötöttük az alap családfánkhoz, az
"ősfa"
követelményeinek
megfelelően,
a
személyiségi jogokat
is figyelembe véve, az élő személyeknek csak a nevét tesszük közzé.
Állapot: 2011 április.
Sztrányai
György
és neje
Zányi
Ildikó