|
|
A családfa tagjainak megismerése mellett érdemes megismerni azt a
történelmi és lakó-környezetet is, melyben családtagjaink éltek.
Simon
(1540 kb.–1580) az első ismert ős Torja-vására, 1562-től Kézdi-Vásárhely lakója volt. A város, mint
neve is mutatja
vásározó hely
volt, 1407-től városi raggal. Lakóinak privilégiuma volt még a
Kárpátokon túlra történő
fuvarozás.
Székelységükhöz kötött ősi adómentességüket és egyéb kiváltságaikat a fejedelmek bár többször
megerősítették, de sokszor meg is sértették, ami miatt többször
lázadtak.
Az
1567-es összeírás (Regestrum) szerint akkor 60 portája
ill. zsupfedeles faháza volt a városnak, ezért az oklevelekben
deszkavárosként (Asserculi oppidum)
említik.
1572-ben megalakul az első céh, a tímároké.
Ebben az időben adót csak a
szultánnak fizettek. Gyűlésbe, hadba csak akkor mentek, amikor a többi
székely város is. Az országgyűlésbe két követet küldhettek.
Simon fia
Tamás
(1560 kb.-1622) 1604.
máj.20-án házat, házhelyet és hozzátartozó ingatlanokat vett. A
Tamás négy fia által alkotott családok harmadik ága, a
Jakab ág a mi águnk.
Ezen ág
tagjainak a nyomát keressük.
A család tagjai már ekkor is lovas nemesként említtetnek. Nemeslevelet
Báthory Gábortól
1613-ban nyert a négy testvér. Címerükben, pecsétjükben az oroszlán szerepelt.
A családfán
14 generáció
több mint 801 ismert tagja szerepel, akik közül a többség Kézdi-Vásárhely
lakója volt.
Ez a családi ág
már a kezdetektől református
volt. Az ev.ref. (evangélium szerint reformált) vallást
Kézdi-Vásárhely is 1564-1570 között fogadhatta el. 1608. évi kolozsvári
országgyűlési határozat után úgyszólván uralkodó vallás lett.
A megnemesítéskor az akkori házaik és birtokaik is megnemesített
birtokoknak minősültek, tehát adózás alól mentesek lettek. Jakab (1586
kb.-1659 előtt) javaiból csak néhányat ismerünk. A Kantában ős
örökös kúriát, melyet "fundus nobilitaris"-ként említenek. Határa:
a szomszéd Nagy Miklós és Tamás öröksége, a kézdivásárhelyi hegyalja és
a Torja folyó. A telken nagy zsindelyes udvarház, csűr, istálló,
gyümölcsös kert volt. A házat ide Oroszfaluból vontatták fel. Ez a
fundus 1739-ben már nem a családé. Ehhez a fundushoz tartozott még a
vízen túl 3-4 zsellérház a Turóczy Jánosné Könczey Klára
szomszédságában és a kantai határon egy Gyakor nevezetű rét,
a belső telkei között a Jancsók káposztáskertje (Szotyori István
udvarháza mögött, felül).
A Tamás és Jakab generációk
zöme Kézdi-Vásárhelyen, az 1594-ben megszerzett ősi, megnemesített birtokon élt, melyet 1793-ig magáénak
tudhatott a család. Ez a házas telek a református templom mellett a
piac
nyugati részén volt és lenyúlt a Kertmege utcáig (ma Iskola
utca).
Kertjeik, a "Jancsó-kertek" és malmuk a Torja vize mellett voltak.
Még a XX.sz elején is Jancsók - bár más családi ágak - által lakott rész volt.
 |
 |
|
A
piactér nyugati oldala régen |
A
piactér nyugati oldala ma |
A XVI. és XVII. században megismert első generációk Erdély
vérzivataros időszakában éltek, ill. élték túl az eseményeket.
Hol a havasalföldi
vajda és a török pusztította
Erdélyt és Kézdi-Vásárhelyt, hol a székelyek lázadtak
fel a nyomorgatások ellen
(1559, 1562,
1576,1594, 1613).
Közben nagy pestisjárványok
is
tizedelték a lakosságot (1570,1575,1586, 1602,1742).
1598-tól
Basta
osztrák tábornok kegyetlenkedéseit
szenvedték, melynek a Bocskay felkelés vetett véget 1606-ban,
A XVII. század a nagy fejedelmek és a török fennhatóság ideje
volt.
Báthory Gábor
fejedelemsége idején (1608-1613) szerencsétlen hadakozások
folytak, majd
Bethlen
Gábor
(1613-1629) hadjáratai az ország egyesítéséért és
megszilárdításáért a viszonylagos nyugalom idejét hozták. A fejedelem mindezt
merkantilista gazdaságpolitikája, művelődés támogatása, korszerű
hadsereg szervezése révén érte el.
I. Rákóczi György
fejedelemsége (1630-1648) alatt Erdély gazdaságilag és
politikailag is megerősödött.
Zavaros tíz év után került a fejedelmi székbe török támogatással
I. Apafy Mihály
(1661-1690),
aki a leghosszabb ideig uralkodó fejedelem, máig ellentmondásosan megítélt uralkodó
volt. A Habsburg és a török nagyhatalom között egyensúlyozva sikerült a
rendet viszonylag hamar helyreállítania Erdélyben. Az önállóság megóvása
érdekében hajmeresztő kettős játékra kényszerült. Igyekezett kibújni a
török követelőzések teljesítése elől, de azt is ki akarta védeni, hogy
megint Erdélyen vonuljanak keresztül a török és tatár hadak.
Buda
visszavétele után (1686)
megerősödve
I. Lipót
hadserege elfoglalta
Erdélyt és elismertette vele a Habsburg fennhatóságot és
Caraffát
teljhatalommal bízza meg.
A fejedelemségét még belső ellenségeskedés, pártoskodás is sújtotta. A
székelyek jogait folyamatosan megsértette, a velük kötött szerződéseket
megszegte.
Halálával lezárult Erdély önálló államiságának korszaka.
A fejedelmek, bár néha perlekedések és harcok árán, de rendre
megerősítették a város kiváltságait, erős önkormányzatiságát (pl. bár
adófizetésre nem voltak kötelezettek, de a város fejlesztésére önként
adóztak, stb.).
Ugyancsak megerősítették és segítették a század első felében alakult
céhek (tímár, csizmadia, szűcs, fazekas) jogait és a vásártartási
jogot és hozzájárultak a város fejlődéséhez. A kultúra és művelődés
támogatásának eredményeként a reformátusok particula
iskolájáról
már 1637-bõl maradtak fenn adatok,
A XVIII. század már az osztrák uralom alatt telt, amely alatt a
fejlődés lelassult.
1711-ben
II.Rákóczi György
mozgalmának támogatása miatt, a
fegyverviseléshez szokott székelyek a fegyverviseléstől
eltiltattak.
A kézdivásárhelyi családok száma ekkor 201 fő volt.
A török utáni idők generációi gazdaságilag is megerősödtek és sok gyerekkel szaporították a családot.
Mondhatni a család együtt nőtt a várossal. Fő foglalkozás továbbra is a
kereskedelem és a fuvarozás volt, melyet a város 1740 évi pecsétjén
is ábrázoltak.
Ebben az időben említik a
Jancsók kápolnáját,
valahol a külső jószágok között. Ma a római katolikus temetőben
található.
A város sajátos (udvarteres), sűrű településszerkezete és szalmával
fedett faházai miatt sok
tűzeset
volt. 1732-ben pl.113 épület (ház,
istálló, csűr stb.) égett meg. Az érintettek között 5 Jancsó volt. Ezért
a tüzek megelőzésére már 1734-ben határozatot hoztak (a tetők
szalma helyett zsindellyel való fedésére vagy földdel való takarására).
1764-ben megszervezték a három székely
határőrezredet, a II.
gyalogezred parancsnokságát Kézdi-Vásárhelyre helyezték. Az idegenek
elszállásolása a városi lakosságra hárult, így ezután több kaszárnyát és
tiszti lakást is építettek itt.
A székelyeket
jogtalanul katonai
őrszolgálatra és
lakhelyek építésére kötelezték.
 1768/84 között készült térképe még azt a helyzetet rögzíti,
amikor a város telkei még nagyjából osztatlanok voltak. Két párhuzamos
udvartér között egy-egy család tulajdonát képező telkek húzódtak.
Az
udvartér általában ezeknek a nevét is viselte, így volt
JANCSÓk,
Csiszárok, Baloghok, Szőcsök, Kovácsok, Ráczok, stb.
udvartere.
Ezért mondták erődítés nélküli piacutcás városnak
Kézdi-Vásárhelyt.
1783-ban a Főtéren a 17. század elejéről való kis fatemplom
helyére erődített református templom épült. Állítólag a fatemplom
fölé épült az új templom, melyet annak elkészülte után bontottak le. Az
anyakönyvek
1734-től kezdődnek,
ezáltal a család sorsát már pontosabban lehetett követni.
A század második felében élt 8. generációtól már jelentős létszámúra duzzadt
a család, innentől
kezdve 62, 78, 69, 76 fős generációk születtek (a meghalt gyermekeket is
beszámítva).
A XIX. századi 10. generációban élt
Péternek
(1806-)
pl. három feleségétől
16
gyermeke
született, akik közül gyermekkorban csak hármat veszítettek el.
Soha egy helyen, egy családból annyi nem lakott, mint Kézdi-Vásárhelyen a Jancsókból.
A hajdani birtoktestek osztódtak és utcasorok alakultak ki, ahol csak
Jancsók laktak. Így lett a Kert utca is a
Jancsók utcája.
Ennek az osztódásnak oka
részben a hely szűke, másrészt a sajátos székely örökösödési törvény
volt az oka, miszerint minden leszármazott egyformán örökölt.
A természeti csapások nem kerülték el a várost, 1802-ben és 1812-ben
jelentős
földrengés,
később 1816-1817-ben éhínség
és 1831-ben
kolera
pusztított,
Ennek a generációnak az életében volt a
"nagy
tűzvész". 1834. júl.29-én
több mint két rövid óra alatt az egész városnak háromnegyed része hamuvá
lett. A város 558 házából 421 leégett a már betakarított
gabonával együtt. A lakosság száma ekkor 4850 volt.
Tizennégyen
lettek a tűz áldozatai.
Egy magatehetetlen idős családtagunk
(Jancsó Áron özvegye
Sebesi Ilona Zsuzsa
(1762-1834) meg is égett.
Az eredeti nemeslevél is akkor égett el.
A piactér nyugati felén lévő Jancsó épületek is elpusztultak, kivéve a házsor középen lévő, ma
"Vörös panzió" néven
ismert épületet. A nagytemplom és a hozzá ragasztott északi bástyában a
lángok martaléka lett a levéltár, a kegytárgyak, a pénz stb. és a
harangok is megolvadva hullottak alá.
Az emberek a réten felvert
sátrakban éltek, amíg a pincéket rendbe hozták, ahová télre behúzódtak.
Az újjáépítés 1835-ben kezdődött el.
A templom újjáépítése 1838-ben fejeződött be.
A templom melletti ősi Jancsó telek 1847-ig pusztán állott és
egyébként is per tárgya volt a Jancsók és a bitorló Gál kapitány között.
A városnak jelentős szerepe volt az 1848/49 évi
szabadságharcban.
A harcok alatt a város hadi-gyárteleppé változott, ahol nők, gyermekek,
aggastyánok is részt vettek a munkálatokban. Ágyú-öntőde, fegyver-,
lőpor- és gyutacsgyárak létesültek. A családok "ón- és cinktálai, tányérai
golyó készítésre adattak át". A szabadságharc ágyúinak többségét
itt öntötték. Ennek állít emlékét a főtéri
Gábor Áron szobor.
Ebből a generációból több mint ötvenen vettek részt a harcokban. A
családi ágból hatan
(Áron, Dániel, Sándor, József, Józsiás, Károly)
katonaként harcoltak.
Józsiás
1849. július 2-án
abban a csatában halt meg Kökösnél,
ahol Gábor Áron is életét vesztette.
Jancsó Elek (1779-1849) nagyenyedi református iskola
jószágigazgatója őrzésében voltak a Jancsó ág családi iratai, 1849 januárjában az oláh
mészárlás-rablás
alatt pusztultak el
4 ezer székely lakossal együtt. Így csak a levéltári másolatok maradtak fenn.
Már a XVIII. század első felében volt egy jelentős fejlődés.
Újabb cégek alakultak. Az anyakönyvek is jelzik már a
foglalkozásokat. A családban található
csizmadia, szűcs, csiszár
(puskamíves),
tímár, kovács, mészáros, kádár
mester is. Nagyobbrészt
földdel,
kerttel
is rendelkeztek, de szereztek
malmot
vagy
malomrészt is.
Valószínűleg sikerrel gazdálkodtak, mert hamarosan ennek a különleges
önkormányzatisággal rendelkező városnak és az egyháznak az életében is részt
vettek,
mint
képviselő
(senator), széki ülnök
(assessor),
világi gondnok
(curator),
egyháztanács-tag
(consistor),
egyházfi
(aedilis) stb.
Sokan taníttatták a gyermekeiket Nagy-Enyeden, ezzel biztosítva a
tisztes előrejutást, így lett közöttük
írnok,
jószágigazgató,
egyházkerület közügyigazgatója, jegyző,
szolgabíró, tanár, stb.
Több
lelkész
is volt a családban, akik kinevezésükkor kerültek el Kézdi-Vásárhelyről
szolgálati helyükre, máshol szaporítva tovább a családi ágat.
A családtagok között
katona
embereket is találunk. (Péter (16..1726 kb.) katona,
József (1769-1798) a francia háborúban halt meg, József
(1793-18...) honvéd százados a Székely Gyalogezredben,
Richárd (1824-1863) katona,
Ebben az ágban több
Jancsó-Jancsó
házassággal találkozhatunk. A kézdivásárhelyi
Tamás ággal,
mindkét nyujtódi
ággal és egyéb ágbeliekkel
(csizmadia ág, faragó ág) kapcsolódtak házasságok révén.
A XVII. század végén már ismerünk elköltözőket Kézdi-Vásárhelyről nemcsak Erdélybe,
hanem a határon túlra is. Ennek az ágnak a tagjai a századok folyamán a következő helyekre
költöztek: Abrudbánya,
Alsó-Csernáton, Arad, Bodok,
Budapest, Dés,
Fegyvernek, Fogaras, Gyergyó, Gyergyószentmiklós,
Ikafalva, Kecskemét, Kis-Petri,
Kisújszállás,
Kolozsvár, Maksa,
Marosvásárhely, Mező-Bánd, Nagybaczon,
Nagyenyed, Oroszfalu,
Pák, Sárd, Sepsiszentgyörgy,
Szalatna,
Tiszaroff, Új-Torda, stb.
Még nem tudni, hogy a ma ott élők ennek a családnak a tagjai-e, vagy a
másik ágakhoz tartozók-e, hiszen az ágak elszakadtak egymástól. Reméljük,
hogy ennek alapján könnyebb lesz egymásra találnunk.
A század második felében a családban nagy volt a
gyermekhalandóság. Volt
olyan család, ahol egy gyermek sem maradt életben. Pl. Samu (1854-) családjában 12 gyermekből 4 marad életben, Lajos (1836-) 8 gyermekéből
kettő maradt életben.
Az 1886-1893 között az Osztrák Magyar Monarchia és Románia
közötti vámháború
miatt kézművesek tömegei vándoroltak ki Erdélyből. Kézdi-Vásárhely
lakossága
is
csökkent
a század végéig.
A XX. század elején, az első világháború végéig, a gazdasági és
társadalmi élet továbbra is pangott,
A századfordulón a városban a következő ipari egységek működtek: 11
szeszgyár, 3
sörgyár, 3
malom,
egy
ecetgyár, egy
posztógyár,
egy
papírgyár, egy
cserép és
téglagyár és egy
szappanfőző
műhely. Ezeken kívül 1928-ban egy kis
fafeldolgozó
vállalat is alakult.
Ez a század is megkérte a maga áldozatát a kézdivásárhelyi Jancsóktól. Az 1916-os román betöréskor 56
túszt a Bakó megyei Răducăneni helyiségbe vitték. Ezekből 1918-ban már
31 személy nem élt. Az
elhurcoltak
között 8 fő 60 év alatti, a többi idősebb ember, a legidősebb 84 éves
volt. Az elpusztultak között két testvér a mi családunk tagja volt: Jancsó
Károly 58 éves mészáros, és Jancsó Áron 68 éves csizmadia.
A
két világ-háború közötti időszak egy bizonyos méretű fellendülést
hozott a város életébe, de jelentős fejlődés nem következett be. Ebben
az időszakban néhány szesz- és sörgyáron kívül nem létesült itt egyetlen
jelentősebb ipari vállalat sem.
A
második világháború újabb visszaesést hozott.
A század kézdivásárhelyi Jancsóinak életéről nincs információnk.
|
